Y Gen életstílusom

Y generációval megjelent egy új jelenség: a mártír dolgozók

2016. szeptember 19. - iCsilla

Az y generáció annyira hajt a munkahelyeken, hogy nem vesznek ki szabadságot, és a fő cél az, hogy lenyűgözzék a főnököt. (Vagy csak egyszerűen nem szeretnék, ha elveszítenék az állásukat.)

Katie Denis, egy washingtoni cég vezetője úgy fogalmaz: "Az Y generáció úgy érzi, hogy folyamatosan be kell bizonyítani, hogy ér valamit. Ezt pedig úgy tudja a legkönnyebben bizonyítani, hogy hosszú órákat dolgozik."

"A munkahely többé nem egy fizikai hely, hanem egy lelkiállapot."

- Katie Denis

ygeneracio.jpg

A fiatal munkaerő úgy véli, hogy a teljes elkötelezettség azt jelenti, hogy alig vagy egyáltalán nem állhatnak le.

Egy kimutatás szerint 5600 amerikai munkavállaló 29 százaléka heti több, mint 35 órát dolgozik. Azonban az Y generációnál ez a szám 43 százalékra ugrik, ami szembenáll azzal a ma nagyon is gyakori általánosítással, hogy ez a generáció lusta, dolgozni nem akaró fiatalokból áll.

Azt is érdemes figyelembe venni, hogy az Y generáció egy nehéz gazdasági helyzetbe született bele, és ha ehhez hozzátesszük, hogy a technológiának köszönhetően szinte mindig elérhetőek, nem csoda, hogy a "dolgozók mártírsága" inkább a fiataloknál alakult ki.

Ennek a mártír jelenségnek az alap jellemzője az, hogy a dolgozó úgy gondolja vagy érzi, hogy nehezen tud szabadnappot kivenni, mert senki más nem tudja elvégezni a munkáját. Ezzel mutat teljes elkötelezettséget a munkahely felé, és próbál nélkülözhetetlennek vagy pótolhatatlannak feltűnni. Összességében pedig rossz érzéssel tölti el, ha szabadságot vesz ki.

A fent említett kimutatás szerint ez a jelenség 52 százalékban a nőkre jellemző, és olyan személyekre, akik még nem házasok. Továbbá, az Y generáció 48 százaléka úgy gondolja, hogy jó dolog, ha a főnök látja az igyekezetüket ("mártírságukat").

A jelenséghez hozzátartozik az is, hogy a Mark Zuckerberg-féle példák mellett felnőtté válva a fiatalok abban hisznek, hogy ők is lehetnek milliomosok, ha mindent beleadnak és keményen dolgoznak. 

Egyre inkább jellemző az is, hogy az, ha valaki nem veszi ki a szabadnapjait, az dicsőségnek számít a kollégák körében, és természetesen a főnököt is lenyűgözi. 

Az irónia viszont ott lapul ennél a jelenségnél, hiszen ma a munka- magánélet egyensúlya mindennél fontosabbá vált, és ha a fiatalok úgy érzik, hogy nem sikerül ezt az egyensúlyt megteremteniük, akkor új munkahely után néznek.

( - Forrás)

 

Ha tetszett a cikk, kövess Facebookon is további érdekességekért!

y_gen_eletstilusom_facebook.png

alairas.png

 

 

süti beállítások módosítása